GoPro gimbal átalakítás

A probléma adott: ezt, oda. Ugye a Go-Pro Hero 1 az nem Hero 3, így nem tudjuk kulturáltan feltenni a 3-ashoz készült stabilizátorra.
IMG_4305 IMG_4306 És a megoldás: tervezés, CNC megmunkálás és porfestés után: IMG_4308Jó étvágyat!

Félkész gimbal késszé alakítva eladó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kamerastabilizátor. Ez a kis kamerastabilizátor, mint a földön 5-ből 4, kínában született. Ezzel nem is lenne semmi baj, szeretjük a kínaiakat, kici olco jo dolgokat készítenek, azonban néha túlzásba viszik a spórolást. Így történt ezzel a kis gimballal is. Az elképzelés jó volt, csak az azt a kis pluszt kellett volna beletenni, amit általában elfelejtenek. Hol is kezdjem? Ismerkedjünk meg a paciens-el:
IMG_4292
Első tulajdonosa tudtommal az E-bay-en vásárolta, “menetkészen”, majd miután beletört a bicskája az összeszerelésbe és beállításba, hozzám került az intenzív osztályra “finishelés” és bizományos értékesítés céljából.

Első ránézésre szimpatikus kis gimbal, nem is tűnik betegnek. A problémák ott kezdődnek, amikor megpróbálom beállítani a súlypontot a kamerámhoz. Sajnos a kínaiak a lehető legrosszabb csavarokat választották kötőelemként, M2.5-es, belső kulcsnyílású, gömbölyű fejűt. Abból is azt a minőséget, amit csak egyszer lehet meghúzni mert abban a pillanatban kikopik a kulcsnyílás, és többé nincs az az imbuszkulcs ami oldja. Ezzel a problémával szembesültem én is, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a csavarok oldását és újra megszorítását. Az egyetlen logikus lépés, a kritikus csavarok cseréje, ezzel a megfelelő erősség biztosítása. A javítás első lépése a csavarok eltávolítása, ami már magában is kihívás, hiszen a kulcs nem fogja, a gömbfej miatt pedig fogóval sem lehet rászorítani…köszönöm kína. Annak aki ilyennel szembesül, tippem az alábbi:IMG_4297Egy vékony kis reszelővel sima hornyot reszelünk a csavarfejbe, majd egy szimpla csavarhúzóval meglazítjuk. Most szólok…rá fog menni pár óra. A bilincsek nagyobbra fúrása és a csavarok cseréje után az eredmény meggyőző:IMG_4293 IMG_4294
A következő kihívás a vezérlő. Kis gimbalunk egy 3 tengelyes 8-bites Alexmos klónnal érkezett, mely tökéletesen teszi a dolgát amíg nem akarunk rajta firmware-t frissíteni. Nincs is ezzel semmi baj, csupán azzal, hogy természetesen kínában nem ismerik a használati utasítás, vagy bekötési rajz fogalmakat. Szerencsére nem ez az első ilyen a kezem között, így ez nem okozott gondot. Sajnos kínában a “menetkész” nem azt jelenti, hogy kapsz hozzá mindent ami szükséges a működéshez, így ki kellett pótolni pár dologgal, mint pl: joystick a vezérléshez, akkumulátor, feszültség visszajelző, töltő, kábelezés.

Ezzel el is készült a gimbal, most már gyermekbetegségeitől megszabadítva keresi új gazdáját:
IMG_4299 IMG_4301 IMG_4302
Végül egy videó működés közben(bocsi a kupi miatt):

ELKELT

Zenmuse Z15 Handheld conversion

IMG_4221Na, ez az amit szinte biztos, hogy soha senki nem csinált meg előttem…

Hogy mit is? Egy eredetileg kizárólag kopterre szánt DJI Zenmuse Z-15 stabilizátor kézire alakítását. És hogy miért? Mert piszok drága és nem túl kézenfekvő. Kezdjük ott, hogy miért is drága? Maga a stabilizátor potom 350.000 Ft. Ez még csak hagyján, más stabilizátorok is kerülnek ennyibe…viszont, a Z15 nem hajlandó önmagában működni, kizárólag egy felső kategóriás multikopter vezérlő társaságában, pl: Wookung vagy A2. Ezek bármelyike 250-300.000Ft-os tétel, ami azonnal a 600.000 Ft-os kategóriába repíti a működéshez szükséges eszközök értékét. Emellé számoljuk azzal, hogy a vezérlő nincs felkészítve kézi használatra, se markolata, se kijelzője, de még csak joystickot sem tudunk rákötni.
IMG_4222IMG_4227
Sajnos a video kimenetből nem sikerült képet kicsalnom, és a follow mód is furcsán viselkedik, viszont “free” módban még mindig tökéletes. Gondolván, úgyis sokan használják a kézi gimbaljukat “free” módban, erre még alkalmas lehet az amúgy tökéletesnek tűnő jószág.IMG_4223
Egyetlen probléma, hogy senki nem lenne hajlandó egy 300eFt-os multikopter vezérlőt feláldozni, csak azért ezt a gimbalt működőképessé tegye. Szerencsére erre is akadt megoldás: egy barátomhoz, és rajta keresztül hozzám került egy szintén hibás Wookung vezérlő akciós áron. Sajnos kopter vezetésére már nem alkalmas, de úgy tűnik sikerült életre keltenie a kis finnyás Z15-öt. A Z15-ös egyébként csupán pár kamera kezelésére alkalmas: Sony NEX-5/NEX-7 és talán Panasonic GH 2, de szerencsémre nekem pont NEX-5-öm van 🙂IMG_4226Mindezek után már már csak egy megfelelő markolatra és vezérlésre volt szükség. Az első nem jelentett problémát, nem ez az első markolat amit gyártottam, viszont a arduinovezérlés már kihívás volt. Sajnos a Z15 csak PWM jelek fogadására volt felkészítve, a joystick viszont analóg. A probléma áthidalására hirtelen megtanultam Arduino-t programozni, és egy Arduino Nano mikrokontroller segítségével megetettem a joystick jelét a kis finnyással. Az nano panel kis méretének köszönhetően pont belefért a markolat csövébe, így igen letisztult maradt az eredmény.IMG_4228
A szokásostól eltérő módon, a markolatot 90 fokkal elforgatva építettem meg, így felülről nézve semmi sem akadályozza a fényképezőgép kijelzőjének bambulását és a kompozíciót. Szerencsére a Zenmuze kiválóan kezeli ezt a pozíciót.

Na de következzék egy kis bemutató, mit is tud a cucc:
Mivel az összes tengely csúszógyűrűvel kapcsolódik, elképesztő hogy ki lehet tekerni és körbeforgatni minden irányban.

Bár nagyon beleszerettem ebbe a cuccba, de mint minden, ez is megy az eladóságok közé.