Többpilótás rendszerek

Aki komolyabban foglalkozik a multikopteres videózással, annak egyértelmű miért jobb egy többpilótás rendszer egy egypilótás rendszernél, a többiek kedvéért viszont most leírom:

Egy többpilótás rendszernél a pilóta csak a gép pozíciójára figyel, míg az operatőr ügyel kompozícióra. Mivel gyakran már a gép vezetése is komoly kihívást jelent (főleg gyakorlatlan pilótáknál), ha mindeközben figyelni kell a kamera vezérlésére(bólintás, oldalkormány) az eredmény általában nem lesz túl szép. Ha a pilótának egyszerre kell a gép pozíciójára és a felvett videóra is figyelnie, szemét hol a monitorra, hol a gépre szegeznie, az igencsak veszélyes lehet. Egy nagy pusztaságban, ahol végtelen terek állnak rendelkezésre így nem annyira releváns, hiszen a pilóta nézi a monitort és kész. De gondoljunk csak bele, ha a gépnek szűk helyeken, fák, épületek között, a föld közelében kell manővereznie, egy pillanatra sem vehetjük le a szemünket a gépről. Itt jönnek képbe a többpilótás rendszerek.

A többpilótás rendszerek célja mindig az, hogy az operatőrt függetlenítse a pilótától, mindketten végezhessék ami a dolguk. Erre különböző megoldások állnak rendelkezésünkre:

  • Hordozó géptől teljesen független rendszerek: Egyértelműen a legprofibb, és legdrágább megoldás, a kamera teljes körbeforgásához vagy felhajtható, vagy a kamerával együtt forgó lábakra van szükség. Ilyen rendszerrel pl. megvalósítható, hogy a mind a pilóta, mind az operatőr külön videóképet nézzen, a pilóta a saját képe alapján vezesse a gépet, az operatőr pedig ügyeljen a felvett anyagra. Kétféleképpen valósítható meg:
    • A kamerastabilizátor a gép alatt helyezkedik el, teljesen külön rendszer, külön vevővel, áramforrással, stb., a hordozó géptől elektromosan teljesen elszigetelt.
    • A kamerastabilizátor a gép alatt helyezkedik el, de hordozó géppel közös elektromos rendszeren van. Az áram és egyéb elektromos jelek a körbeforgásért felelős motoron keresztül, csúszógyűrű segítségével jutnak át.
  • Hordozó géppel együttműködő rendszerek: olcsóbb, egyszerűbb megoldás, 2 és 3 tengelyes kivitelben is elkészíthető. Ez esetben a kamera mindig előre néz, oldalkormányra a géppel együtt forog. A oldalirányú kilengések 3 tengelyes stabilizátorral simíthatók, de bizonyos szögelfordulás után a kamerának követnie kell a gépet(follow mód). Mivel a kamera nem tud körbeforogni, nincs szükség külön rendszerre, csúszógyűrűs motorra, felhajtható lábakra. Ahhoz, hogy a pilóta át tudja adni az oldalkormányt -és ezzel a képkivágás feletti uralmat-, vagy a gép fedélzetén, vagy a földön van szükség átkapcsoló elektronikára. A földi átkapcsolás megoldható a két távirányító trainer kábellel való összekötésével, míg a gép fedélzetén arra alkalmas átkapcsoló elektronikával a két vevő jelei között váltogathat a pilóta. A fedélzeti átkapcsolás előnye, hogy a pilóta és az operatőr nincs kábellel összekötve, így mindketten szabadon mozoghatnak a távirányítóikkal. Mivel a pilóta számára igencsak zavaró lenne, ha a pilóta folyamatosan forgatná a gépet, ezzel változtatva az orientációt, az ilyen rendszerek csak “Course Lock” üzemmódra képes vezérlővel elképzelhetők. A “Course Lock” üzemmód, a beépített iránytű segítségével, a felszálláskor elmentett referencia irány alapján vezérli a gépet, figyelmen kívül hagyva a gép orientációját. Egyértelműbben: a felszálláskor elmentett előre/hátra/jobbra/balra irány mindig ugyanarra lesz, függetlenül attól, hogy az operatőr a függőleges tengelye körül folyamatosan forgatja a gépet. A rendszer hátránya, hogy a pilóta sosem feledheti a referencia irányt, nem fordulhat a gép után, ha esetleg a géppel együtt sétálna, nem foroghat a géppel séta közben.